A fogalom a görög „thalassa” (tenger) és „therapeia” (gondozás) szavakból származik. Szó szerint lefordítva a thalassoterápia jelentése: „Tenger általi gyógykezelés”.
Már az ókori Görögországban is használták a tengert az egészség érdekében. Hippokrates (Kr.e. 460-377) görög orvos írásaiban is megtalálhatók ilyen kezelési módok reuma és isiász esetére. 1865-ben a francia Bonnadiere nyilvánosságra hozott egy doktori munkát „thalassoterápia” címmel és ebben határozta meg először úgy, mint egy tenger általi gyógymód.
![]() |
Az évszázadok során elveszett ez a tudás. Különösen a közép-európai térségben sokáig, részben egyházi befolyás hatására, szinte nem is fürödtek az emberek. 1750-ben egy londoni orvos megállapította, hogy a tengerparton lakók ritkábban betegednek meg, mint a máshol élők. Ez késztette őt arra, hogy betegeit tengervizes fürdőkben kezelje és eredményes is volt.
Franciaországban az 1960-as években nyitotta meg kapuit az első thalassoterápiás központ. Napjainkban világszerte – elsősorban azonban francia és észak-afrikai tengerparti városokban – kínálnak fel thalasso kúrákat, melyek a gyógyító javallat mellett az utóbbi időben mindenekelőtt a szépség- és wellness szempontokat helyezik előtérbe és ezzel módszerükben is jelentős különbségeket mutatnak fel.
![]() |
![]() |
A thalassoterápia alapja a tengervízből nyert, ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag sűrű só. A tengervíz 31 és 35 Celsius fokra való felmelegítésével nyert hasznos elemek a bőrön keresztül bejuttatva rendkívül jó hatással vannak az emberi szervezetre. A tenger és a belőle nyert természetes készítmények csodálatos hatását a thalasso-terapeuták azzal magyarázzák, hogy a tengervíz ugyanazon ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmazza, mint az emberi vér. Fürdés közben a bőrön keresztül cseretranszport játszódik le. A szervezet a számára hiányzó létfontosságú anyagokat a tengervízből szerzi vissza. A tenger mélyéről összegyűjtött, oxigénben, ásványi sókban gazdag iszap - mely nyomokban agyagot és vitaminokat is tartalmaz - képes a meleg, valamint a víz megtartására, így kiválóan alkalmazható a test- és arckezeléseknél. A terápiák során használt tengeri gyógynövényeket szigorú követelményeknek megfelelően, frissen gyűjtik a kiváló minőség elérése érdekében.
A terápia azonban nem csak a lélek ápolására és a kozmetikában hatásos. Elismerten gyógyító hatású módszer, amely a legkülönbözőbb területeken alkalmazható megelőzésre és gyógyításként. A korábbi, pusztán tengervízkezelés az utóbbi években egy „tenger körüli gyógykezeléssé” szélesedett ki, ugyanis a tengervíz gyógyító hatása mellett (hidroterápia) pakolásokat (alga, fango) vagy iszap- és algafürdőket, ill. egészséges tengeri klímában való időtöltést is (klímaterápia) ajánlanak egyidejűleg. A gyógyító központok ideális esetben legfeljebb 500 méterre vannak a tengertől.
A thalassoterápia gyógyító célú alkalmazásai igen sokrétűek: stressz, kimerültségi állapotok, immunrendszer erősítése, szív- és keringési problémák, visszérbetegségek, reumatikus fájdalmak, sportsérülések, bőrproblémák, bélbetegségek. A sós víz a testet két és félszer könnyebbé teszi, s így mentesíti az ízületeket a terheléstől. A fájdalom a tengervízben gyorsan csillapul. A sós víz ezen kívül fertőtlenít antiszeptikusan, vérzéscsillapító, s így sokféle bőrbetegségen is segít: ekcéma, psziriázis, allergiás bőrpanaszok.
Azok, akik a jódra érzékenyek, nyílt sebük van vagy erősen depressziósak, feltétlenül konzultáljanak orvossal, mielőtt egy thalassoterápián részt vennének. A következő betegségek szintén a thalassokezelés ellen szólnak: asztma, tumor betegségek, magas vérnyomás és szívinfarktus.
![]() |
Tunézia az elmúlt években kiváló spa- és wellness szolgáltatásainak, valamint thalassoterápiás egészségcentrumainak köszönhetően napjainkra igen közkedvelt egészségturisztikai úti céllá vált. Mára több új thalassoterápiás centrum is épült, a meglévők pedig folyamatosan bővítik kezeléseik palettáját és fejlesztik szolgáltatásaik minőségét. Az egészségcentrumok kezelései általában külön-külön is igénybe vehetők, ám mindegyik ajánl a kezelésekből összeállított, speciális kúrákat különféle panaszok kezelésére.
Ízelítőül az alábbiakban megemlítünk néhány fontos kúrát:
„Életerő”
A programmal újra formába lendülhet, kiengedheti a gőzt és a mindennapos stresszt, feltöltődhet, teljesen kikapcsolhat a termálvizes medencékben.
„Karcsúsító”
A program segít visszanyerni régi alakját, s megtalálni az egyensúlyt az étkezésben. A thalassoterápiás és termálvizes kezelés feloldja a zsírlerakódásokat, mindeközben felkészült szakemberek adnak személyre szabott étkezési tanácsokat, edzésprogramot.
„Szépítő”
A programot egyaránt ajánljuk nők és férfiak részére is. A thalassoterápiás és termálvizes kezelések, a személyre szabott szépségápolás, valamint edzésprogram igénybevételével megújult, kiegyensúlyozott emberként születhet újra.
„Kimerültség ellen”
Az antistressz program segít kezelni a stresszt, megszabadulni a negatív érzésektől, a szorongástól, enyhíti az ízületi és csontfájdalmakat. A vízi kezelések mellett, a masszázsok és relaxációs módszerek lehetőséget nyújtanak a teljes kikapcsolódásra, méregtelenítésre és feltöltődésre.
„Egészség”
A program reumatikus problémákra ajánlott, megelőző- és gyógyhatású kezelést tartalmaz, amely célja a relaxáció, kényelem és jó közérzet.
![]() |
![]() |
![]() |
A terápia során alkalmazott módszerek:
-
Aeroszol-inhalálás: tiszta tengervízpára és egy speciális színű lámpa kell hozzá, amely ionizált fényt sugároz, erősíti a stresszel szemben a szervezetet, és fokozza az ellenálló képességet.
-
Algapakolás: a jó meleg algapakolás lehetővé teszi az ásványok és a nyomelemek optimális bejutását a sejtekbe, gyulladás gátló és fájdalomcsillapító hatású.
-
Pezsgőfürdő: az algakivonattal dúsított tengervíz a szövetek oxigénellátását fokozza, ellazító és a vérkeringést aktiválja. A célzott vízsugarak a testet tetőtől talpig átmasszírozzák.
-
Nagy nyomású zuhanysugár (álló helyzetben): az erős sugarakkal való alapos masszázs erősít és élénkít (oldja a cellulitiszt).
-
Sugárnyomásos masszázs (fekvő helyzetben): „tengervízeső” az egész testet átmasszírozza nagyon vékony sugaraival, közben nyugtat és ellazít.
-
Tengervízmedence: a különböző erősségű, testrészekkel irányzott vízsugarak a vérkeringést serkentik és ellazítanak, hatására a testrészek mozgékonysága javul.
-
Torna, fizikoterápiás gyakorlatok: a meleg és sós víz felhajtóereje az ízületeket hajlékonyabbá, az izomzatot pedig erősebbé teszi.
Jó Tudni!
-
Világszerte mintegy 100 thalassocentrum található, többségük a francia, a spanyol és a német tengerparton, de még a tengerrel igazán nem büszkélkedhető Ausztriában is.
-
Minden „thalassopáciens” kúrája személyre szabott. Körülbelül 30 különféle kezelési mód található az orvosok palettáján – a csobogófürdőtől és a víz alatti masszázstól kezdve a sugárnyomású zuhanyfürdőn, az iszappakolásokon és az algás fürdőkön át egészen a szárazmasszázsig.
A katalógusunkban szereplő szállodák közül az alábbiakban (vagy közelükben) működik thalassoterápiás centrum:
El Mouradi Palm Marina 5*
El Mouradi Palace 5*
El Mouradi Port El Kantaoui 4*
Vincci Kantaoui Centre 4*
Thalassa Sousse 4*/ Port El Kantaoui
El Mouradi Gammarth 5* / Gammarth
El Mouradi Hammamet 5*
Vincci Lella Baja 5*
Vincci Taj Sultan 5*/ Yasmine Hammamet
El Mouradi Mahdia 5*
Thalassa Mahdia 4*/ Mahdia
El Mouradi Beach 4*/Hammamet
Club El Mouradi Skanes Beach 4*/Skanes
A pontos árakról vendégeink a fent említett szállodákban, illetve az egészségcentrumokban tájékozódhatnak.