Múlt, jelen az „afrikai édenben”

Tunéziát szívesen keresik fel a turisták, különösen az 1600 kilométer hosszú tengerpartja népszerű. Időjárása is kedvező, mindig van egy szélfuvallat, amely felfrissíti a lankadót, és a kontinensre egyébként nem jellemző bő csapadékmennyiség dús vegetációt eredményez. Ideális adottságai miatt a terület már az ókorban is sűrűn lakott volt. Kereskedelmi szempontból is hamar felfedezték értékét, mert a Földközi-tenger medencéjének közepén ideális kikötési lehetőséget biztosított a Gibraltár felé terjeszkedő föníciaiaknak.

A Kr. e. 9. századi Karthágó már virágzó város volt, a pun kultúra központja. Az „afrikai éden” birtoklásáért hamar megindultak a harcok, Róma három véres háborúban kényszerítette térdre Karthágót. Portius Cato dörgedelmes szavai a szenátusban: „Karthágónak vesznie kell”– nyitott fülekre találtak, s Scipio hadai véres harcok árán foglalták el a várost. 

Hannibál öröksége

A pun kor iránt érdeklődő turista a legszebb emlékeket a Tunisztól nem messze fekvő romkertben találja meg. A kövek között sétálva emlékezhet Didóra, aki zsarnok bátyja elől menekült e földre, s kinek Karthágó alapítását tulajdonítják. Vergilius némi fantáziával Aeneasszal, a trójai hőssel egészítette ki az amúgy is bonyolult históriát. Purcell híres operájában dolgozta fel a történetet, amelynek legismertebb jelenete: Didó búcsúja az Itáliába készülő kedvesétől. A 19. század közepén megindult ásatások a neves francia író, Gustave Flaubert fantáziáját is megmozgatták, ekkor írta realista történelmi regényét, a Szalambót. Az írás címszereplője a hadvezér Hamilcar lánya, Hannibál testvérhúga. A tragikus történetet Muszorgszkij dolgozta fel kevésbé ismert operájában, s a matuzsálemi kort megélő, egykori Sztálintalpnyaló Igor Mojszejev, 1930-ban Moszkvában állította színpadra balettváltozatát.

Más emlékek is őrzik a pun civilizáció nyomait, mint például a Tophet áldozati hely, ahol sztélék elhunyt gyermekek emlékét őrzik. A kutatók véleménye megoszlik a hely múltjáról: egyesek római forrásokra hivatkozva emberáldozati helynek tartják, mások a halottaknak emelt emlékről beszélnek. Az utóbbiak az emberáldozati legendát a punokat legyőző rómaiak propagandájának tartják, amivel a legyőzött ellenség erkölcsiségét ásták alá.

A nyomasztó pun szentélytől nem messze lényegesen kellemesebb a séta az egykori hadikikötőben. A nézelődő elmereng a méreteken, az egykor félelmetes, az akkori világot rettegésben tartó hadiflotta egy fél Gyilkos-tó nagyságú öbölben is elfért. Az arzenál közepén, egy kis szigeten javították a hajókat, a rámpák közül néhány megmaradt, szemléltetve az akkori hadihajók – mai szemmel nézve – szerény méreteit.

Karthágó eleste nem járt a pun kultúra teljes megsemmisülésével, a nyelv, a vallás, a közigazgatás elemei beleolvadtak a római élet mindennapjaiba. A rómaiak Octavianus Augustus alatt Karthágót Africa provincia fővárosává tették, így a birodalomrész fejlődése új lendületet vett. Egymás után épültek a nagy kiterjedésű városok, igen sok közülük viszonylag épen vészelte át a történelem viharait, s mivel nem épült rájuk újabb település, egyedülálló módon mutatják be az egykori római kultúrát.

Egy letűnt város romjai. Thignica gazdag mezőgazdasági terület közepén helyezkedett el, a város alatt jókora ciszternákat építettek a víz tárolására

A római világ emlékei

Tunézia leglátogatottabb romterülete Dougga. Az ország egyik legjobban megmaradt és megóvott római romvárosa méltán érdemelte ki, hogy az UNESCO a világörökség részeként tartsa számon. Fekvése ideális, a környező dombok természetes védelmet nyújtottak lakóinak. Virágkorát Kr. u. a 3. században élte. Gazdagságát az egész tartományhoz hasonlóan mezőgazdaságának köszönhette. A 25 hektáron elterülő tehetős település a római tartományi városok minden intézményével rendelkezett: színházát 3500 főre tervezték, fóruma, capitoliumi temploma, fürdője még romjaiban is impozáns. Meteorológiatörténeti különlegesség az a nyolc méter átmérőjű kör, amelyet egy tágas tér kőburkolatába véstek, s kerületén bejelölték a vidék uralkodó szélirányait. Számos emlék árulkodik a település mindennapjairól, a Küklopsz fürdő illemhelyén 12 márványlapból kialakított árnyékszék maradt épen. Dougga egykori életéről a feltárások során talált több mint 2000 felirat is tanúskodik, legnagyobb részüket édesvízi mészkőbe, kisebb hányadukat márványba vésték.

Ain Tounga. El Djem

A turistabuszok általában elsuhannak az Ain Tounga nevű kis mezőgazdasági település mellett, így az utasok legfeljebb az ablakból vetnek egy pillantást az egykori Thignica romjaira. Tény, hogy a romterület kevésbé látványos, mint nagy testvére, a tőle negyven kilométerre fekvő Dougga, de könnyen bejárható, és területén kiválóan tanulmányozható a római városok szerkezete. Thignica egy gazdag mezőgazdasági terület közepén helyezkedett el, s az ide települők számára különös vonzerőt jelentett a máig is bő vizet adó két forrás. Az elődök takarékosan bántak az életet adó vízzel, a város alatt méretes, a házak alatt kisebb ciszternákat építettek tárolására. A szennyvíz elvezetését külön csatornarendszer biztosította. A gabona árának folyamatos emelkedésével itt is kialakult egy tehetős mezőgazdasági tulajdonosi réteg, amely szívesen áldozott a város felvirágoztatására. A színház túlélte az évezredek megpróbáltatásait, de a második világháborúban, az afrikai hadszíntéren folyó csatákban jelentősen megsérült.

El Djem, a tízezer lakosú kisváros amfiteátrumáról híres. Az ország legismertebb római kori látványossága a római és a veronai után az antik világ harmadik legnagyobb arénája volt. Az egykori Thydrus, a délre vezető kereskedelmi út egyik legnagyobb és leggazdagabb települése volt, jólétét a Numidiából és a proconsuli Afrikából érkező olajnak köszönhette, a 3. században lakosainak száma elérte a negyvenezret.

A gazdagság okozta a város romlását. 238-ban fellázadt Maximianus császár növekvő adóterhei ellen, s a város polgárai, a környező települések gazdáival közösen, az amfiteátrumban összegyűlve új uralkodót választottak a 80 éves karthágói prokonzul, Gordiánus személyében. A válasz nem sokáig késett, néhány hét múlva Maximianus legyőzte a választott császárt, s miután Gordiánus saját fiát is elvesztette a küzdelemben, öngyilkos lett. Az amfiteátrum méretei lenyűgözőek, a 148 méter hosszú, 124 méter széles és 36 méter magas épület három oszlopsoros emeletén 30 ezer néző fért el. A 65 méter hosszú arénában kocsihajtó és atlétikai versenyeket rendeztek, a IV. századi keresztényüldözések idején vértanúk vére ömlött ki a porondon.

Oszlop Ceasar emlékére

Julius Caesar életét Kr. e. 44-ben, március idusán oltották ki a pártütők, s a krónika szerint hamvasztásának helyén numidiai márványból állítottak oszlopot „a nemzet atyjának” felirattal. A nevezett oszlop anyaga az egykori Simitthus, a mai Chemtou márványbányáiból került az antik világ fővárosába. Az aranyszínű kő Róma virágkorában a hatalmas építkezések idején jött divatba, a porfír után a kereskedők a legtöbbre tartották. Marcus Valerius Martialis, a költő, akit Janus Pannonius is mesterének tartott, Látványok könyve című művében jegyzi meg, hogy a cirkuszi oroszlánok sörénye leginkább a numidiai márvány színére emlékezteti. A köveket rabszolgák és rabok termelték ki mostoha körülmények között, a kor kezdetleges kővágó és emelőtechnikájával. A márványt bárkákra emelve a Bagradas folyón a tengeri kikötőkbe szállították, amelyekből teherhajókon jutott rendeltetési helyére, a Földközi- és Fekete-tenger metropolisaiba.

Pun mozaikművészet. A legszebb alkotások a Bardo múzeumban láthatóak

Kőből kirakott világ

Ha egy művészetkedvelőknek csupán egy értékes dolgot lehetne megjelölni Tunézia római hagyatékából, akkor minden bizonnyal a mozaikokra esne legtöbbjük választása. Az egykori mértani formákból álló pun mozaikművészetet, a pavimenta punicát a 2. században Afrikában letelepedett görög és egyiptomi mesterek fejlesztették tökélyre. A legszebb alkotásokat a tuniszi Bardo Múzeumban, Sousse-ban vagy a karthágói múzeumban csodálhatjuk meg. „A mezőgazdaságból meggazdagodott római polgárok szívesen áldoztak a művészetekre – avat be a becses darabok keletkezésébe Bannour Noomane történész. – Ami figyelemre méltó és egyben különleges e mozaikokban, hogy a mitológiai alakok mellett a mindennapi élet: aratás, vadászat, tengeri és szárazföldi állatok is megjelennek a témaválasztásban.”

A termekben sétáló idegen visszaforgatva az idő kerekét elmerenghet, amennyiben tényleg ilyen volt egykor a mindennapi élet, akkor érdemes volt élni az „afrikai édenben.”