Marica és Dido

Megjelenés dátuma: 2008. július 24. 04:28.00
Szerző: Csermák Zoltán

Tunézia - A civilizációk találkozása legtöbbször érdekes és értékteremtő. Tunézia területén évezredek alatt számos kultúra váltotta egymást. Az ország zenei kultúrája is tükrözi a sokszínűséget.

Pun, római, bizánci, arab, francia hatás elegyedett a nagy kohóban, mindegyik nyomot hagyott, s alakította ki azt az összképet, ami napjainkban az oda látogatót fogadja. Az ország zenekultúrája is tükrözi e sokszínűséget.
Figyelemre méltó, hogy e föld hány zeneszerzőt ihletett meg. Karthágó alapítójának Didót tartja a legenda. A szép türoszi királylánynak apja halála után el kellett hagynia szülőföldjét, és Észak-Afrikában lelt híveivel otthonra. Vergilius némi fantáziával Aeneasszal egészítette ki az amúgy is bonyolult históriát. A trójai hőst sok viszontagság után e partoknál vetik ki a hullámok, s amikor találkozik Didóval, tragédiával végződő szerelmi történet bontakozik ki. A téma Henry Purcellt, az angol barokk atyját is inspirálta, híres operájában dolgozta fel legendájukat, amelynek legismertebb jelenete: Dido búcsúja az Itáliába készülő kedvesétől. A XIX. század közepén, a Karthágóban megindult ásatások a neves francia író, Gustave Flaubert fantáziáját is megmozgatták, ekkor írta realista történelmi regényét a Szalambót. Az írás címszereplője a pun hadvezér Hamilcar lánya, Hannibál testvérhúga. A szomorú librettót Muszorgszkij dolgozta fel 1866-ban bemutatott korai, a keleti motívumokat az orosz zenével elegyítő operájában, s a matuzsálemi kort megélő, egykori Sztálin-talpnyaló Igor Mojszejev, 1930-ban Moszkvában állította színpadra balett változatát. Ugyancsak a Szalambó ihlette a nálunk kevésbé ismert francia operaszerző, Ernest Reyer hasonló című művét, amelyet 1890-ben mutatott be Brüsszelben.

Tunézia klasszikus zenei élete igen gazdag, részben folytatja a franciák által megteremtett hagyományokat, s egyben újat teremt, amikor ötvözi az örökséget a hagyományos arab zenével. A legnevesebb együttest, a Tunéziai Szimfonikus Zenekart 1969-ben alapították. A zenekar, Ahmed Achour főzeneigazgató vezetésével számos nemzetközi fesztiválon lépett fel, repertoárján Vivaldi, Liszt, Strauss és számos más klasszikus zeneszerző szerepel. Műsoraikat nézve a népszerűbb művek vannak túlsúlyban, s gyakran adnak elő európai szerzők keleti hatású szerzeményeiből, mint például Wieniawski: Keleti fantáziáját vagy Hacsaturján: Kardtáncát. De a zenekar komolyabb feladatok megoldására is képes, 2006-ban, a szerző születésének 250. évfordulóján Mozart-összeállítással kedveskedett közönségének. A nemzeti identitás jegyében sokszor tűznek műsorukra tunéziai és arab kortárs zenei műveket.

Nagy kultusza van a balettnak. Delibes Coppélia című művét az elmúlt hetekben, az 1902-ben megnyitott Városi Színházban mutatták be. A teátrum egyébként stukkós díszítéseivel igen hasonlít a Hanoi Operára, amelyről egy korábbi cikkben részletesen írtunk. A vasárnap délutáni előadáson már a kezdés előtt fél órával telve volt az előcsarnok ünneplőbe öltözött családokkal. Látszott, hogy társadalmi eseménynek számít színházba járni Tuniszban. A Magyarországon is népszerű táncjátékot egy tuniszi tánciskola növendékei adták elő tehetségesen, sok szeretettel, sok humorral. Jóleső érzéssel gyönyörködtem a csárdásban, noha a ruha távol esett népviseletünktől, inkább oroszosan hatott.