Side városleírás

 

A szűk utcákkal behálózott kisváros Antalyától 50 km-re fekszik. A Törökország Antalya tartományának Manavgat körzetében fekvő település történelmét a Kr. e. 7. századig vezetjük vissza. Sidét aiolok (ókori görög törzs) alapították. Nevének jelentése egyes források szerint „gránátalma”, amely a Sidében vert pénzérméken is látható. Más források szerint Taurosz egyik leányáról, Szidáról kapta a nevét. A Nagy Sándort követő két évszázadban a város nagyrészt szeleukida kézen volt, egyes időszakokban az egyiptomi Ptolemaida dinasztia uralta. Side fénykorát – a Római Birodalommal ápolt gyümölcsöző kapcsolatának köszönhetően – a Kr. e. 2. és Kr. u. 3. század között élte.

 

Romok Kikötő Félsziget

 

Side hangulatos óvárosa az egykori  antik település emlékeit őrzi, piacterek, fürdők, színház, templomok, sírok, és Anatólia legnagyobb amfiteátruma idézik fel a múltat. Az egykori kalózkikötő a hosszú évszázadok alatt mit sem veszített romantikájából. A bizánci templomok, valamint a római fürdők romjai közötti séta felér egy időutazással. Az óváros a különböző nyelven alkudozó turistáival egyedi keleties hangulatot áraszt. Ha Sidében, vagy a környéken nyaralunk, nem hagyhatjuk ki a Manavgat-vízesés felkeresését. A három méter magas vízzuhatag körüli hűvös levegő frissítőleg hat a nyári forróságban. A vízesés körül piknikezhetünk is, vagy a környező éttermekben csillapíthatjuk éhünket. A Manavgat-folyamihajókirándulás, különösen érdekes lehet számunkra. A folyó a tengerbe ömlik, így alkalmunk lehet sós és édes vízben is a fürdőzésre. Manavgatban hetente kétszer tartanak piacot, a vásár színes forgataga újabb élménnyel gazdagíthat minket. A kiterjedt citrus-, narancs- és gyapotültetvények a város közvetlen közelében húzódnak, sokak számára kuriózumot jelenthet egy narancsligetben tett séta.

 

  Romok  Látkép

 

Side mára a török riviéra vonzó üdülőhelyévé vált. A város felsőkategóriás szállodáiban luxusellátásban lehet részünk. Az aranyló homokkal borított tengerpartot biztonsága miatt a kisgyermekes családoknak is ajánlhatjuk. Az ide látogatónak örök emlék marad  az Apolló templom kivilágított antik oszlopainál, vagy a félsziget tengerbenyúló szikláin naplementekor készült fénykép, videófilm.