Wellness sport

Wellness & Sport

Thalassoterápia

Golf

Futball

Thassaloterápia

A fogalom a görög „thalassa” (tenger) és „therapeia” (gondozás) szavakból származik. Szó szerint lefordítva a thalassoterápia jelentése: „Tenger általi gyógykezelés”.


Már az ókori Görögországban is használták a tengert az egészség érdekében. Hippokrates (Kr.e. 460-377) görög orvos írásaiban is megtalálhatók ilyen kezelési módok reuma és isiász esetére. 1865-ben a francia Bonnadiere nyilvánosságra hozott egy doktori munkát „thalassoterápia” címmel és ebben határozta meg először úgy, mint egy tenger általi gyógymód.


Az évszázadok során elveszett ez a tudás. Különösen a közép-európai térségben sokáig, részben egyházi befolyás hatására, szinte nem is fürödtek az emberek. 1750-ben egy londoni orvos megállapította, hogy a tengerparton lakók ritkábban betegednek meg, mint a máshol élők. Ez késztette őt arra, hogy betegeit tengervizes fürdőkben kezelje és eredményes is volt.

Franciaországban az 1960-as években nyitotta meg kapuit az első thalassoterápiás központ. Napjainkban világszerte – elsősorban azonban francia és észak-afrikai tengerparti városokban – kínálnak fel thalasso kúrákat, melyek a gyógyító javallat mellett az utóbbi időben mindenekelőtt a szépség- és wellness szempontokat helyezik előtérbe és ezzel módszerükben is jelentős különbségeket mutatnak fel.



A thalassoterápia alapja a tengervízből nyert, ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag sűrű só. A tengervíz 31 és 35 Celsius fokra való felmelegítésével nyert hasznos elemek a bőrön keresztül bejuttatva rendkívül jó hatással vannak az emberi szervezetre. A tenger és a belőle nyert természetes készítmények csodálatos hatását a thalasso-terapeuták azzal magyarázzák, hogy a tengervíz ugyanazon ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmazza, mint az emberi vér. Fürdés közben a bőrön keresztül cseretranszport játszódik le. A szervezet a számára hiányzó létfontosságú anyagokat a tengervízből szerzi vissza. A tenger mélyéről összegyűjtött, oxigénben, ásványi sókban gazdag iszap - mely nyomokban agyagot és vitaminokat is tartalmaz - képes a meleg, valamint a víz megtartására, így kiválóan alkalmazható a test- és arckezeléseknél. A terápiák során használt tengeri gyógynövényeket szigorú követelményeknek megfelelően, frissen gyűjtik a kiváló minőség elérése érdekében.

A terápia azonban nem csak a lélek ápolására és a kozmetikában hatásos. Elismerten gyógyító hatású módszer, amely a legkülönbözőbb területeken alkalmazható megelőzésre és gyógyításként. A korábbi, pusztán tengervízkezelés az utóbbi években egy „tenger körüli gyógykezeléssé” szélesedett ki, ugyanis a tengervíz gyógyító hatása mellett (hidroterápia) pakolásokat (alga, fango) vagy iszap- és algafürdőket, ill. egészséges tengeri klímában való időtöltést is (klímaterápia) ajánlanak egyidejűleg. A gyógyító központok ideális esetben legfeljebb 500 méterre vannak a tengertől.


A thalassoterápia gyógyító célú alkalmazásai igen sokrétűek: stressz, kimerültségi állapotok, immunrendszer erősítése, szív- és keringési problémák, visszérbetegségek, reumatikus fájdalmak, sportsérülések, bőrproblémák, bélbetegségek. A sós víz a testet két és félszer könnyebbé teszi, s így mentesíti az ízületeket a terheléstől. A fájdalom a tengervízben gyorsan csillapul. A sós víz ezen kívül fertőtlenít antiszeptikusan, vérzéscsillapító, s így sokféle bőrbetegségen is segít: ekcéma, psziriázis, allergiás bőrpanaszok.

Azok, akik a jódra érzékenyek, nyílt sebük van vagy erősen depressziósak, feltétlenül konzultáljanak orvossal, mielőtt egy thalassoterápián részt vennének. A következő betegségek szintén a thalassokezelés ellen szólnak: asztma, tumor betegségek, magas vérnyomás és szívinfarktus.

Tunézia az elmúlt években kiváló spa- és wellness szolgáltatásainak, valamint thalassoterápiás egészségcentrumainak köszönhetően napjainkra igen közkedvelt egészségturisztikai úti céllá vált. Mára több új thalassoterápiás centrum is épült, a meglévők pedig folyamatosan bővítik kezeléseik palettáját és fejlesztik szolgáltatásaik minőségét. Az egészségcentrumok kezelései általában külön-külön is igénybe vehetők, ám mindegyik ajánl a kezelésekből összeállított, speciális kúrákat különféle panaszok kezelésére.

Ízelítőül az alábbiakban megemlítünk néhány fontos kúrát:



„Életerő”
A programmal újra formába lendülhet, kiengedheti a gőzt és a mindennapos stresszt, feltöltődhet, teljesen kikapcsolhat a termálvizes medencékben.
Kimerültség ellen
Az antistressz program segít kezelni a stresszt, megszabadulni a negatív érzésektől, a szorongástól, enyhíti az ízületi és csontfájdalmakat. A vízi kezelések mellett, a masszázsok és relaxációs módszerek lehetőséget nyújtanak a teljes kikapcsolódásra, méregtelenítésre és feltöltődésre.
„Karcsúsító”
A program segít visszanyerni régi alakját, s megtalálni az egyensúlyt az étkezésben. A thalassoterápiás és termálvizes kezelés feloldja a zsírlerakódásokat, mindeközben felkészült szakemberek adnak személyre szabott étkezési tanácsokat, edzésprogramot.
„Szépítő”
A programot egyaránt ajánljuk nők és férfiak részére is. A thalassoterápiás és termálvizes kezelések, a személyre szabott szépségápolás, valamint edzésprogram igénybevételével megújult, kiegyensúlyozott emberként születhet újra.
„Egészség”
A program reumatikus problémákra ajánlott, megelőző- és gyógyhatású kezelést tartalmaz, amely célja a relaxáció, kényelem és jó közérzet.
A terápia során alkalmazott módszerek:
  • Aeroszol-inhalálás: tiszta tengervízpára és egy speciális színű lámpa kell hozzá, amely ionizált fényt sugároz, erősíti a stresszel szemben a szervezetet, és fokozza az ellenálló képességet.
  • Algapakolás: a jó meleg algapakolás lehetővé teszi az ásványok és a nyomelemek optimális bejutását a sejtekbe, gyulladás gátló és fájdalomcsillapító hatású.
  • Pezsgőfürdő: az algakivonattal dúsított tengervíz a szövetek oxigénellátását fokozza, ellazító és a vérkeringést aktiválja. A célzott vízsugarak a testet tetőtől talpig átmasszírozzák.
  • Nagy nyomású zuhanysugár (álló helyzetben): az erős sugarakkal való alapos masszázs erősít és élénkít (oldja a cellulitiszt).
  • Sugárnyomásos masszázs (fekvő helyzetben): „tengervízeső” az egész testet átmasszírozza nagyon vékony sugaraival, közben nyugtat és ellazít.
  • Tengervízmedence: a különböző erősségű, testrészekkel irányzott vízsugarak a vérkeringést serkentik és ellazítanak, hatására a testrészek mozgékonysága javul.
  • Torna, fizikoterápiás gyakorlatok: a meleg és sós víz felhajtóereje az ízületeket hajlékonyabbá, az izomzatot pedig erősebbé teszi.

Jó tudni!
Világszerte mintegy 100 thalassocentrum található, többségük a francia, a spanyol és a német tengerparton, de még a tengerrel igazán nem büszkélkedhető Ausztriában is.

Minden „thalassopáciens” kúrája személyre szabott. Körülbelül 30 különféle kezelési mód található az orvosok palettáján – a csobogófürdőtől és a víz alatti masszázstól kezdve a sugárnyomású zuhanyfürdőn, az iszappakolásokon és az algás fürdőkön át egészen a szárazmasszázsig.


A katalógusunkban szereplő szállodák közül az alábbiakban (vagy közelükben) működik thalassoterápiás centrum:


El Mouradi Palm Marina 5*

El Mouradi Palace 5*

El Mouradi Port El Kantaoui 4*

Vincci Kantaoui Centre 4*

Thalassa Sousse 4*/ Port El Kantaoui

El Mouradi Gammarth 5* / Gammarth

El Mouradi Hammamet 5*

Vincci Lella Baja 5*

Vincci Taj Sultan 5*/ Yasmine Hammamet

El Mouradi Mahdia 5*

Thalassa Mahdia 4*/ Mahdia

El Mouradi Beach 4*/Hammamet

Club El Mouradi Skanes Beach 4*/Skanes

A pontos árakról vendégeink a fent említett szállodákban, illetve az egészségcentrumokban tájékozódhatnak.

Golf Tunéziában

Bár az észak-afrikai ország partjait a nyaralásra teremtették, tévedés lenne azt gondolni, hogy csak a tengerpart miatt érdemes ideutazni. A kulturális emlékeken kívül az országban szép számmal található golfpályák is egész évben a rendelkezésünkre állnak. Ezek mindegyikét híres világépítészek tervezték és kivitelezték. A golf szerelmesei országszerte 18 pályán hódolhatnak szenvedélyüknek, ebből 4 nemzetközi pálya, melyeken komoly versenyeket is rendeznek.

A golf egyéni sport, amit a világon a legtöbben (több mint 60 millióan) űznek. Komoly hagyományokkal rendelkezik, ideális sport a szellemi és testi frissesség szempontjából. Talán a világ legjobban szabályozott játéka: a legfontosabb vezérelv, hogy a pályán mindig tekintettel kell lenni a többiekre. A játék a résztvevők becsületességén alapul, azon, hogy a golfozó figyel a többi játékosra, és tartja magát a szabályokhoz. A játék alatt megtett néhány kilométeres séta az állóképességet, míg a jól megtervezett, pontosan végrehajtott ütések az összpontosító készséget javítják, miközben a test összes izmát kellőképpen átmozgatják. A játék lényege, hogy a labdát a kezdő ütéstől a lehető legkevesebb ütéssel juttassuk a lyukba. Ám ezekhez a pontos ütésekhez elsősorban kitartásra van szükség. Figyelni kell a lábtartásra, a lendítésre, az ütőfogásra, s az sem mindegy, milyen ütőt választunk az adott ütéshez. Ha mindezeket sikeresen átgondoltuk, akkor jöhet az ütés.

Tunéziában komoly hangsúlyt fektetnek az oktatásra, a tanulópályák mindig tele vannak, oktatást mindenhol lehet kérni. A gondozott pályák és a kellemes klíma mellett van egy másik nyomós érv is, ami miatt sokan érkeznek ide golfozni: az árak jóval alacsonyabbak, mint a világ többi részén. A hazai árakhoz képest például 20%-os árkülönbséget emlegetnek a hozzáértők.

Ha valaki kedvet kapott a tunéziai golfpályák felfedezéséhez, annak nem árt jó pár hónappal hamarabb lefoglalni a választott pályát, hiszen sokan érkeznek ide, hogy hódolhassanak szenvedélyüknek. A nyári hőséget kivéve itt egész évben kedvez az idő a játék szerelmeseinek.

Az alábbiakban olvashatnak részletesebb információt az El Mouradi szállodákhoz közel fekvő golfpályákról:

EL KANTAOUI GOLFPÁLYA

Az El Kantaoui golfpálya 130 hektár nagyságú területen fekszik, mely a tengerparttól egészen a híres Port El Kantaoui tekintélyes hegyvonulatáig terjed.

A Sousse melletti, Ronald Fream tervezte (1979-ben) pálya tulajdonképpen két különálló 18 lyukú golfpályából áll: a régebbi, völgyes-dombos Panorama Course-ból és a tenger melletti, 2 éve üzemelő Sea Course-ból. Kisebb tudással rendelkező golfozóknak ugyanúgy ajánlhatóak, mint professzionális versenyzőknek.

Nem véletlen, hogy a European Seniors’ Tour egyik állomását, a Tunisian Seniors Open 03-at éppen itt rendezték meg, a tengerszint felett magasan elhelyezkedő, régebbi Panorama Course-on. A nevét a gyönyörű kilátásról kapta, több ponton is megcsodálhatjuk a tengert és Sousse városát. Két szakasz drive-ját egy-egy szikla szakadék széléről kell elütni, ahonnan szintén fantasztikus kilátás nyílik az elkövetkező fairway-ekre, majd a kezdőütés elvégzése után egy szerpentinen mehetünk le és folytathatjuk a játékot. Több 100 éves olivafák, eukaliptuszfák, gránátalmafák, pálmák és kaktuszok, mesterséges tavak és szökőkutak szegélyezik a pályát. 200 helyes driving range is a gyakorlók rendelkezésére áll. A pálya 18 lyukú, 6044 méteres, par 72-es.

Az újabb pálya, a Sea Course arról kapta a nevét, hogy a 13-as és a 14-es pályarészlet közvetlenül a tengerparton terül el. A három fő részből álló golfpálya egyes területei között kerítés van, zebrán vagy az autóút alatt megépített aluljárón mehetünk át a golfkocsival a következő szakaszra. Itt is több olivafa, eukaliptuszfa, gránátalmafa, pálma és kaktusz, két mesterséges tó és szökőkút szegélyezi a pályát. A pálya 18 lyukú, 6253 méteres, par 72-es.

Az El Kantaoui Golfpálya területén van egy fényűzően felszerelt klubház, mely férfi és női öltözővel, bárral, étteremmel, valamint golffelszerelést kínáló üzlettel rendelkezik. Felár ellenében lehetőség nyílik kézi kocsi és golfautó bérlésére is. A klubház tenger felőli oldalán helyezkedik el a pálya és egy putting green, a másik irányban a gyakorlópályák (pitch, chip gyakorlási lehetőséggel és bunkerekkel) és a driving range. A golfpálya kedvező természeti adottságai, a felkínált szolgáltatások tárháza, valamint a golfpálya kitűnő minősége elkápráztatja úgy az amatőröket, mint a nagy játékosokat.

CITRUS GOLFPÁLYA

Tunézia legelső 45 lyukú komplexuma. A golfpálya a 7 tó körül 173 hektárnyi területen, egy nemzetközi golf koncepció alapján lett kialakítva, olajfákkal, erdőkkel borított területen, mindössze néhány percre Hammamet öblétől.

A pályát Ronald Fream tervezte, kihasználva a természet adta lehetőségeket, az olajfa liget némileg hullámzó talaján és az erdők meredek dombjain. A pályák egyaránt megfelelőek és ösztönzően hatnak a golfot gyakorló, különböző szintű játékosok számára.

A területen egy 9 lyukú gyakorlópálya és két 18 lyukú bajnoki pálya van:

  • La Forét:
    Ezt a dimbes-dombos pályát úgy tervezték a sokféle fenyő közé, hogy a játékosoknak mindig meg kelljen küzdeniük hol az észak-nyugatról, hol pedig az észak-keletről fújó széllel. Van néhány vak lyuk és a gyors greenek különböző vízakadályokkal vagy bunkerekkel vannak védve. Férfi elütő: 6066 méter, női elütő: 5235 méter, par 72-es.
  • Les Oliviers:
    A nagy fairway-ek, melyeket sok bunker vesz körül, az olíva ültetvények területére épültek. Ez a pálya minden hendikepű játékosnak igazi kihívást jelent. A gyenge ütéseket nem kíméli az állandó szél és a green körüli bunkerek. Férfi elütő: 6106 méter, női elütő: 5290 méter, 18 lyukú, par 72-es.

A „Citrus Golf” jól felszerelt Clubházzal rendelkezik, mely hideg és meleg ételekkel és a játék idő alatt is nyitva tartó bárral várja kedves vendégeit. A játék alatt évszaktól függően frissítő italokat kínáló mobil standok, női-, férfiöltözők, zuhanyzó kabinok állnak a játékosok rendelkezésére, valamint egy jól felszerelt golfüzlet, versenyképes árakkal kínálja portékáit az odalátogatóknak.

Lehetőség van kézi kocsi, golfautó, caddy, gyakorló labda, valamint teljes- és fél szett bérlésére is.

Légi járatokra vonatkozó szabályok

Golffelszerelés szállításának felára Európán belül, valamint Európa és a Közel-Kelet között (az árak tájékoztató jellegűek):

15 kg-ig kb. 30 EUR vagy kb. 7.500 HUF/db

15-30 kg-ig 60 EUR vagy kb. 15.000 HUF/db

30 kg felett 90 EUR vagy kb. 22.500 HUF/db

Futball Tunéziában

Tisztelt Sportoló!

Az alábbiakban egy olyan országot, illetve programajánlatot szeretnénk Önnek bemutatni, amely nagyban hozzájárulhat futballcsapata sikeres továbbképzéséhez. Valószínűleg számtalan más ajánlattal találkozott, azonban mi exclusive kínálatunkkal, minden igényt kielégítő szállodáinkkal és versenyképes árainkkal szeretnénk megkönnyíteni választását.

Az El Mouradi szállodalánc büszkén ajánlja Önnek a sportoláshoz és edzéshez a legkorszerűbb szükséges feltételeket. Szállodáink a folyamatos bővítéseknek köszönhetően mára már a wellness szolgáltatásaik mellett ideális körülményeket biztosítanak edzőtáborok lebonyolítására is. Megfelelő felszereltségével, berendezéseivel és természeti adottságaival lehetőséget nyújt úgy a kisebb tudással rendelkező futball játékosoknak, mint a professzionális versenyzőknek a fizikai és technikai fejlődésre. Az egészségcentrumok kezelései általában külön-külön is igénybe vehetők, ám mindegyik ajánl a kezelésekből összeállított speciális kúrákat, különféle panaszok kezelésére. A tunéziai klíma igen kedvező a felkészülésre, alapozásra.

A sportolókkal érkező professzionális futballszemélyzet és egészségügyi csapat számára a kint tartózkodás teljes ideje alatt biztosítva van a szükséges infrastruktúra és technikai berendezések, melyek megfelelnek a nemzetközi előírásoknak. A szállodák csodálatos zöld övezetben, az ország északi részén terülnek el, melyet a természeti környezet sokszínűsége jellemez.

A csomag
B csomag

"A" típusú csomag tartalma:

Szállás:
  • Minden szoba azonos szinten található
  • „02 Up Grading”típusú lakosztály VIP szolgáltatással a csoportvezető és a menedzsment tagjai részére
  • Masszázs szoba azonos szinten
Ellátás:
  • Büfé reggeli széles választékkal, gyümölcslével.
  • Büfé ebéd széles választékkal vagy előre egyeztetett menüsor vízzel és gyümölcslével.
  • Büfé vacsora széles választékkal vagy előre egyeztetett menüsor vízzel és gyümölcslével.
  • Napközbeni snack
  • Délutáni kávészünet
  • helyi és import italok
  • mini bár a szobában ásványvíz bekészítéssel
Futballpálya::
  • Napi 2 X 90 perces edzés (pálya méret: 105 x 68 méter és 70 x 45 méter).
  • Ásványvíz az edzés idejére
  • Saját szertár
  • Sportruházat mosatása napi 2 alkalommal
  • Futballpálya kivilágítás kb. 35.000 Ft / 90 perc
Egyéb:
  • Transzfer a reptér és a szálloda között
  • Üdvözlőital a csapat szállodába érkezésekor
  • Elkülönített rész az étteremben az ebéd és a vacsora során
  • Konferenciaszoba audiovizuális felszereléssel
  • Hammam vagy szauna (30 perc), belső medence és fitneszterem használat
  • Wifi elérhetőség a lobbiban

"B" típusú csomag tartalma:

Szállás:
  • Minden szoba azonos szinten található
  • „02 Up Grading”típusú lakosztály VIP szolgáltatással a csoportvezető és a menedzsment tagjai részére
  • Masszázs szoba azonos szinten
Ellátás:
  • Büfé reggeli széles választékkal, gyümölcslével.
  • Büfé ebéd széles választékkal vagy előre egyeztetett menüsor vízzel és gyümölcslével.
  • Büfé vacsora széles választékkal vagy előre egyeztetett menüsor vízzel és gyümölcslével.
  • Napközbeni snack
  • Délutáni kávészünet
  • helyi és import italok
  • mini bár a szobában ásványvíz bekészítéssel
Futballpálya::
  • Napi 1 X 90 perces edzés (pálya méret: 105 x 68 méter és 70 x 45 méter).
  • Ásványvíz az edzés idejére
  • Saját szertár
  • Sportruházat mosatása napi 2 alkalommal
  • Futballpálya kivilágítás kb. 35.000 Ft / 90 perc
Egyéb:
  • Transzfer a reptér és a szálloda között
  • Üdvözlőital a csapat szállodába érkezésekor
  • Elkülönített rész az étteremben az ebéd és a vacsora során
  • Konferenciaszoba audiovizuális felszereléssel
  • Hammam vagy szauna (30 perc), belső medence és fitneszterem használat
  • Wifi elérhetőség a lobbiban

Lapozza át katalógusunkat és válasszon, hisz minden kategóriában színvonalas elhelyezést biztosítunk.

Használja ki tapasztalatunkat és vegye igénybe szolgáltatásainkat !