Varázslatos India Körutazás

India / New Delhi / New Delhi

Elhelyezkedés

Az elhelyezkedés nem elérhető

Delhi Vörös Erődje

A Vörös Erőd  egy 2007-ben UNESCO-védelem alá helyezett világörökségi helyszín Delhi városában. Az erőd Lál Kila, Red Fort, illetve Delhi Vörös Erődje néven is ismert.

A 17. században Sáh Dzsahán mogul szultán által építtetett erődkomplexum a Mogul Birodalom fővárosának szerepét töltötte be 1857-ig. Amikor a brit-indiai kormány az utolsó mogul uralkodót, a szipojlázadás szimbolikus vezetőjét  II. Bahádur szultánt száműzte. 1947-ig, India függetlenségének elnyeréséig a britek katonai támaszpontként használták, és később is évekig az indiai hadsereg ellenőrzése alatt állt. Ma India szuverenitásának jelképe és Delhi egyik legfőbb turistalátványossága. A mogul korszakban az uralkodók reggelente megmutatták magukat az erőd ablakában (Zer Dzsaróka), ez volt a darsána (megmutatkozás, láttatás) szertartása, mely után az alattvalók napi munkája kezdetét vehette.

Ma India miniszterelnöke minden évben, augusztus 15-én a Függetlenség Napján, itt, a Lahor Kapu barbakánjának falairól mondja el ünnepi beszédét, és felvonja India nemzeti lobogóját. Az erőd a színhelye a január 26-án, a Köztársaság Napján megrendezett ünnepségsorozatnak is, amely Rázpath-ban kezdődik, és ezen a helyen tetőzik.

Az erőd építészeti jellege, szerkezete és története vizuálisan is kifejezi a mogulok történelmét, akik a csagatáj törökök és timuridákleszármazottai voltak, magukba szívták Közép- és Nyugat-Ázsia befolyásoló hatásait, végül heterodox és toleráns vallási politikát hirdető birodalmat alapítottak Indiában. Asszimilálták a helyi gyakorlatot, kultúrát és a 18–19. században az egyre növekvő jelentőségű európai szemléletet.

 

Taj Mahal

A Tádzs Mahal  az indiai Agrában, a Jamuna folyó partján található mauzóleum elnevezése. Valójában egy teljes épületkomplexumot takar, ennek része maga a fehér márvány síremlék is. Sáh Dzsahán mogul sah 1632 és 1647 között építtette 1631-ben, gyermekszülésben elhunyt szeretett felesége, Mumtáz Mahal emlékére. Őt is itt helyezték örök nyugalomra.

A Tádzs Mahal a mogul síremlék-építészet csúcspontja, amely nem csak annak stílusjegyeit viseli magán, hanem ötvözi azt a helyi hagyományokkal is. Bár hatással volt későbbi síremlékek építésére is, az épület egyedi arányai, finom díszítettsége utánozhatatlanná tette. 1983-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára, mint kulturális helyszín.

A tökéletes arányaival feltűnő, nemes anyagokkal gazdagon díszített műemlék együttes nemcsak építészeti jelentőségű, hanem a hozzá kapcsolódó legendák és történetek révén az örök szerelem emlékműveként is ismert. Számtalan művet ihletett a képzőművészet, az irodalom, a filmművészet, a zene területén, egyúttal a komplexumban található mecset miatt ma is a vallásos áhítat színhelye.

India leglátogatottabb turistalátványossága, évente több mint 2,5 millió látogató keresi fel, de ugyanakkor ez okozza jelentős állagromlását is, ami miatt 1996-ban felkerült a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékei közé. 2007-ben a világ hét új csodája közé választották.

 

Agra Vörös Erődje

A Vörös Erőd  egy UNESCO-védelem alá tartozó világörökségi helyszín Agra városában.

 Az erőd Lal Qila, Fort Rouge, illetve Agra Vörös Erődje néven is ismert. Körülbelül 2,5 km-re északnyugatra fekszik India egyik legismertebb iszlám építészeti emlékétől, a Tádzs Mahaltól. Az erődöt leginkább egy fallal körülvett palotavárosként lehetne jellemezni.

Ez India legfontosabb erődje. A nagymogulok, Bábur, Humájun, Akbar, Dzsahángír, Sáh Dzsahán és Aurangzeb éltek itt, és az egész országot innen irányították. A legnagyobb állami vagyont tartották itt. Nagykövetek, utazók, és sok ország legmagasabb méltóságai látogattak el ide, akik részt vettek India történelmének alakításában.

 

Fatehpur Szikri 

Fatehpur Szikri az indiai Mogul Birodalom fővárosa volt Akbar mogul sah (Nagy Akbar) uralkodása alatt, 1571-től 1585-ig, amikor azt lakosai uralkodói parancsra elhagyták, feltehetően a víz hiánya miatt. Fatehpur Szíkri a fővárossal, Agrával osztozott a császári adókból, ugyanis az agrai erőd biztonságos falai között őrizték a fegyver- és kincstárat, illetve az egyéb birodalmi tartalékok nagy részét. Válság idején az udvart – beleértve a háremet és a kincstárat – a mindössze 26 mérföldre fekvő Agrába lehetett szállítani. Különös jelentősége abban áll, hogy Gudzsarát, Mávdi és Hándes elfoglalása után, a birodalommá szerveződő mogul uralom kezdetén született, így a korszak első egységes építészeti koncepciót felvonultató épületegyüttese.

A város fennállása alatt számtalan újítás született a mezőgazdaság, érmeverés, katonai szervezet és a tartományi közigazgatás területén. Építményei, a paloták, csarnokok és mecsetek tükrözik a mogul uralkodókat jellemző iszlám-hindu szintézist mutató kreatív törekvéseket.

1584-ben Akbar a birodalmi központot Lahorba helyezte, mivel így könnyebben védekezhetett a Perzsia és Afganisztán felől betörő támadások ellen, de az udvar magas rangú tagjainak, illetve anyjának, Mardzsam Makáninak fő rezidenciája továbbra is Fatehpur Szíkri maradt. 1619-ben Akbar fia és utóda, Dzsahángír hónapokat töltött a városban. Az Akbar korában több tízezer lakosú város ma már csak egy palotaegyüttes. Az eredetileg nevét adó Szíkri a sziklapárkány alatt terült el, és napjainkra már teljesen megsemmisült.

Fatehpur Szíkrit 1986-ban az UNESCO védelem alá helyezte.

 

Jantar Mantar

A Dzsantar Mantar csillagászati obszervatórium Dzsaipurban található. II. Szavái Dzsaj Szingh építtette a 18. század elején, 1727-1734 között. A maharadzsa összesen öt csillagászati obszervatóriumot építtetett Közép-Nyugat Indiában. A dzsantar mantar kifejezés jelentése urdu nyelven = „számításokra alkalmas eszköz”.

A tizenhat épület az akkoriban ismert csillagászati műszerek felnagyított másolata, ami számos építészeti és technikai újítást tartalmaz. Az épületek kőből és fémből épültek. A megfigyeléseket szabad szemmel végezték. Indiában a Dzsantar Mantar a legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt középkori csillagvizsgáló. Egyes műszereit a mai napig használják, például a monszun idejének előrejelzésére.

Az UNESCO 2010-ben az „eltűnőben lévő kulturális örökség kiváló példája” és „az emberiség történelmében valamikor fontos szerepet játszó épület vagy technológiai összeállítás” kategóriákban beválasztotta a Világörökségbe.

Az utazás részletei

Gyerek(ek) életkora

Odaút: -
Indulás:
Érkezés:

Visszaút: -
Indulás:
Érkezés:

ÖSSZESEN:


Részletek

Foglalás