1067 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 33.
TEL: 06 1 344 6666, FAX: 06 1 344 5554
E-MAIL: info@taurusreisen.hu

Famagusta városleírás

Famagusta Ciprus legnagyobb kikötővárosa, az azonos nevet viselő közigazgatási kerület székhelye. A hagyomány szerint a várost Kr. e. 245-ben II. Ptolemaiosz az Arszinoé halászfalu helyén alapította. Valójában már a Kr. e. 2. évezred második felében Alašiya néven kikötőváros volt, erről kapta az egész sziget az akkori elnevezését is. A település 1191-től, a lusignan fennhatóság kezdetétől indult virágzó fejlődésnek. A város gyarapodását a lusignan korszakban, majd a genovaiak és a velenceiek idejében is a jó adottságú és a kelet-nyugati kereskedelem szempontjából stratégiai jelentőségű kikötőjének köszönhette. 

 

 

Az aranykorból számos impozáns építészeti emlék maradt az utókorra. Az óvárost – a velencei védelmi rendszer örökségeként – magas falak határolják. A jól megépített védműveknek köszönhetően Famagusta a Közép-Kelet egyik legerősebb városának számított. A 15 bástyával megerősített fal körül haladva megismerhetjük a Lusignan-citadellát, amit Otelló-toronynak is neveznek. (Shakespeare Otelló című drámája Famagustában játszódik). A francia gótika remeke, az egykori Szent Miklós katedrális 1294 és 1326 között épült, az 1570-71-es török ostrom idején súlyosan megrongálódott. Gazdag belső díszítését és berendezését mecsetté alakításakor rombolták le, hordták szét. Ma a nyugati fal hármas tagolású fenséges homlokzatát láthatjuk.

 

 

A tartomány időjárására elsősorban a felettébb magas átlaghőmérséklet jellemző. A legnagyobb kánikula augusztustól-októberig van, ezen időszakban az átlaghőmérséklet 36 °C. Famagustában számos jó színvonalú és kedvező árú hotel található.

Forrás: www.cilarik.5mp.eu - Észak-Ciprus/North Cyprus