All inclusive helyett árkádiai hangulat

Kulturális és történelmi emlékek gazdag tárháza várja a Tunéziába látogatókat

A Magyarországról Tunéziába érkezők legtöbbje Hammametben, Monastirban és Sousse-ban nyaral mint tengerparti vendég – napozik, a szálloda medencéjének partján issza a sört, a bazárban tucatholmikra, trikókra, plüsstevékre alkuszik, és lelkiismerete megnyugtatására nagy ritkán befizet egy kirándulásra. „A turisták körében a legnépszerűbb a kétnapos szaharai túra, illetve a főváros, Tunisz meglátogatása – nyilatkozik a magyarok fakultatív programjairól Dolgos Anita idegenvezető, s hozzáteszi, hogy egyre több szálloda vezet be all inclusive szolgáltatást, így a vendégek nehezen vehetők rá, hogy kimozduljanak szálláshelyeikről, és pluszpénzt áldozzanak az egyéb utazásokra. E röghöz kötöttség nem tipikus, az angol és holland vendégek körében igen népszerű a kulturális turizmus, az ország gazdag történelmi emlékeinek felkeresése. És a látogató a bőség zavarával küzd, hiszen szinte minden város gazdag történelmi hagyománnyal dicsekedhet.

Máshol nem látható különlegességek

Hammamet, Monastir és Sousse üdülőközponttól délre található az ország második legnagyobb városa, Sfax. A kormányzósági székhely egykori gazdagságát az olívaolajnak köszönhette, a környező utakat kilométereken keresztül olajfaligetek szegélyezik. Mára fontos mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi központtá vált. A több mint 300 ezer lakosból sokaknak a forgalmas kikötő ad munkát. A tágas terek, modern épületek között terül el az óváros: nem kirakatváros, az ódon falak és bástyák közt megtalálhatók még a régi műhelyek, abrosznyi üzleteikben cipészek, pékek, szabók végzik mindennapi munkájukat. A zegzugos utcákban könnyű eltévedni, de a vendégszerető polgárok szívesen útbaigazítanak, s nem is tartják markukat a baksisért. A piac is igazi látványosság, a vidék minden kincse kapható itt: gyümölcs- és zöldséghegyek jelzik a föld gazdagságát, a látványos halpiac kínálata pedig emlékeztet az életadó tenger közelségére. Máshol nem látható különlegességeket is kínálnak, az egyik sarokban igazi kecskebőr duda és dob titkát lesi el az egzotikumra vágyó zenekedvelő turista, másutt ritka szép szőttesek vonzzák magukra a tekintetet.

A hangzavar után oázisnak tűnik a 11. században épült, később többször átépített Nagymecset, vagy a Dar-Jellouli Múzeum. Az utóbbi egy gazdag polgár lakóháza volt, az épület a 17. század építészetébe, az ízlésesen berendezett kiállítás pedig a hajdani lakók életébe enged betekintést. A falakon kívül is igazgyöngyre lelhetünk, ha meglátogatjuk a városháza földszintjén berendezett római kiállítást. A tuniszi Bardo Múzeum, sousse-i múzeum, a karthágói múzeum után talán e kollekció szerényebbnek tűnik, de a mozaikok gazdagságát és szépségét tekintve így is akármelyik európai múzeum dicsőségére válna.

Polipfogó kerámiák. Látkép a Kerkennah-szigetek partjainál

Visszaforgatni az idő kerekét

A városlátogatásban elcsigázott idegen fáradalmait a közeli Kerkennahszigeteken pihenheti ki. A Sfaxtól 20 kilométerre fekvő szigetcsoportra a városból komphajón lehet eljutni. A közeli Djerba híre elnyomja a szegényebb „rokont”, pedig szépsége és nyugalma vonzó lehet zaklatott világunkban. A szigeten kevés a víz, szárazságtűrő olaj- és mandulafa-ültetvények sorakoznak, amíg a szem ellát. Az árkádiai hangulatban a fák között juhok és kecskék legelnek. Visszaforgathatjuk az idő kerekét: az egykori Cercina láthatta a történelem egykori nagyjait: Hannibál a zámai vereség után menekült e kietlen földre, Julius Caesar a Pompeius elleni hadjáratban tengeri támaszpontként használta a szigetet. A múltra a régi Borj el Hissar erőd emlékeztet, spanyolok, velenceiek és törökök is harcoltak birtoklásáért. A kis vár lábánál római város romjai terülnek el. A romterület az érdeklődők előtt még zárva van, de a szép mozaikokat látva, a teljes feltárás után Tunézia egy újabb attraktív látványossággal gazdagodhat. A sziget 13 falva mellett a kis halászkikötők nyújtanak újdonságot. A mólókon halmokban állnak a polipok fogására szolgáló, amforára emlékeztető kerámiák.

A halászat a szegényes mezőgazdaság mellett a sziget másik bevételi forrása. Az ütött-kopott halászhajókon a vendégek is kipróbálhatják az ősi mesterséget, sőt segíthetnek is a halak, polipok, tintahalak, rákok hálóból való kiszabadításában. Nem véletlen, hogy az éttermekben is a specialitások között legtöbbször a „tenger gyümölcsei” szerepelnek. A néprajzi gyűjteménynek egy régi mecset ad otthont, a betérő megismerheti a helyi halászat csínját-bínját, s elgondolkozhat, hogy az udvaron kiállított bálnacsontváz eredeti tulajdonosa hogyan juthatott Észak-Afrika partjaihoz…

Tragikus szerelmi történet

A kultúrák különleges találkozási pontja a Tunis és Le Kef között félúton fekvő festői kisváros, Testour. A spanyolok által elűzött mórok alapították a 16. században. Az egykori otthon iránt érzett nosztalgiára vall, hogy a Nagymecsetet is mudéjar, andalúziai stílusban álmodta meg tervezője, Mohamed Tagharino. Az 1630- ban emelt épület a cordobai és a konyai mecsetekhez hasonlóan a régióban fellelt római oszlopokon nyugszik. Nincs belőlük két egyforma, ez adja az épület igazi vonzerejét. Az udvaron római mérföldkő is utal a múltra. A muzulmán templom különlegessége, hogy néhány négyzetméteren három vallás, a keresztény, a zsidó és az iszlám jelképei is helyet kaptak. A timpanon felirata a Koránból idéz: „Ameddig mi jók vagyunk, úgy lesz az Úr is jóságos velünk, és minden igazhitűvel.” Tragikus szerelmi történet is kötődik a kis mór városhoz: a 77 éves gazdag uzsorás, Eliaou Mimouni beleszeretett a húszas évek ünnepelt szépségébe, Habiba Messikába. A díva Tunisz társasági és művészeti életének sztárja volt, nem elégedett meg az énekesi karrierrel, a színpadon is szép sikereket ért el: emlékezetes maradt Rostand Sasfiókjában nyújtott alakítása. A nagyvilági dáma szerette a pompát, az udvartartást, az öreg gavallér palotát építtetett elegáns belső udvarral, s színházteremmel a nála ötven évvel fiatalabb „Szép Messikának”. A kapcsolatnak nem volt jövője, a féltékeny Mimmouni felgyújtotta imádottját, s néhány napra rá maga is követte a halálba.

Korán-olvasás. Életkép Sfaxban, az ország második legnagyobb városában

Tunézia „Szentendréje”

Az útikönyvek kitüntető figyelmességgel emlékeznek meg Tunézia „Szentendréjéről” a festői Sidi Bou Saidról. A „tunéziai partok gyöngye” kék-fehér házacskáival valóban turistacsalogató. De jóval kevesebben ismerik az ország belsejében a hasonlóan „pittoreszk” települést, Le Kefet. Pedig itt is kék-fehérek a házak, a falak régi kövei utalnak a régmúltra. Le Kef, a nyugati határvidék fővárosa magyarul sziklát jelent, a római kor óta fontos szerepet játszott az ország történelmében. Le Kef 700–800 méter magasan fekszik, így éghajlata az afrikai melegben igen kedvező. A környéken gazdag mezőgazdasági területek találhatók. A fontos kereskedelmi út mellett épült város védelmét a Kasbah szolgálta. A fellegvárat Mohamed bej építtette 1679-ben, falairól páratlan kilátás nyílik a környékre. A sok vihart megért erődítményt szépen felújították, szép virágágyások sorakoznak a zord falak oldalában. A városvezetők tervei szerint kulturális központként szolgálja a látogatókat. A volt zsinagógában egy fotógyűjtemény mutatja be a város múltját, látjuk a régi mecset körüli vásár forgatagát, a zsidónegyedet, a régi, mozaikjairól híres bizánci templomot. A város a mai napig megőrizte ősi formáját, a kiállításról kilépve szinte minden, a fotókon szereplő épület azonosítható. A felsorolt városok csupán ízelítőt adhatnak Tunézia gazdag látnivalóiból. Lehet tovább folytatni a sort: ha már a tengerparton vagyunk, el lehet menni Mahdiába, amelynek szépségét újabban a turisták is felfedezték. Ha Sousse-ban nyaralunk, érdemes ellátogatni a várostól egyórányi járásra található vallási központba, Kairouanba. A tömeg-idegenforgalom az uniformizálás irányába halad, a „kedves vendég” az üdülőhelyen még a tengerig is rest elmenni, a szálloda uszodája mellett tölti szabadságát. E mellett viszont szépen fejlődik a kulturális turizmus. Tunéziai forgatásaim során sokat beszélgettem a múlt emlékeit, a természet szépségeit kutatókkal. Sajnos köztük ritka a magyar utazó. Pedig az „ismerd meg a múltat, hogy lásd a jövőt” mondás honfitársaink világlátását is tágíthatná. n

CSERMÁK ZOLTÁN